Rólam

Ismerj meg közelebbről

A múltam

Messziről indultam és korán érő voltam, mert a technikum után rögtön egy budapesti ipari multinál kezdtem, ahol 4 év után beláttam, jobban szeretek emberekkel foglalkozni. Mivel nagyon sokat mozogtam, így testhez álló volt az egészségfejlesztési szak Szegeden. 

Miután elvégeztem, rögtön a szolgáltatóiparban helyezkedtem el, mint edző, rá pár évre saját termet nyitottam a párommal, amelyet ma is működtetünk. Sok emberrel beszéltem, sok életet végig követtem és a COVID után éreztem, hogy valami más is kell az életemben, amely nem ehhez a szakmához kötődik, de mégis emberekkel, egészséggel foglalkozhatok.

Ekkor lettem biztosítási tanácsadó. 🙂 

Én nem csak akkor fogok melletted állni, amikor a szerződést aláírod, hanem akkor is, ha a kárügyedet kell intézni, ha a régi biztosításod át kell dolgozni, ha tanácsra van szükséged és ha nem értesz valamit. 

Boross Barnabás

Biztosítási szakértő